online időpontfoglalás

blog

Hogyan működik a vérplazma-terápia?

A Kelet Magyarország napilapban 2020. május 18-án megjelent cikk Dr. Madai Ildikó pulmonológus szakorvosunk riportja alapján.

"Nyíregyháza. Lapunk hétfői számában már beszámoltunk a koronavírus egyik lehetséges kezelési módjáról, a vérplazma-terápiáról, most azonban dr. Madai Ildikó, az F Medical Magánklinika pulmonológusa segítségével további információkat tudtunk meg az eljárásról. A kezelés működésének megértéséhez mindenképpen szót kell ejteni a koronavírus immunrendszerre gyakorolt káros hatásairól is. Dr. Madai Ildikó kiemelte, a koronavírust évtizedek óta ismerjük, a 2019-es törzse azonban eddig ismeretlen volt számunkra, s még jelenleg is tanuljuk, pontosan milyen tünetekkel jár, és mik lesznek a későbbi szövődményei.

Több fronton támad

- A vírus a légutakon keresztül kerül be a hörgőrendszerbe, s elsősorban a hörgőrendszer nyálkahártyáját támadja meg, amelynek az a fő feladata, hogy megvédje a levegővételkor bejutó kórokozóktól a szervezetet – ismertette a koronavírus romboló hatását a szakember, aki azt is hozzátette, a vírus a nyálkahártya tönkretételével nyitottá teszi az utat a többi fertőzés előtt. A koronavírus az immunrendszert is térdre kényszeríti, nyálkahártyasejtek elérése után a védekezésben részt vevő fehérvérsejteket is megzavarja.

- A koronavírus túlműködést vált ki az immunrendszerből, amellyel kimeríti az immunsejteket, ennélfogva duplán rombolja a szervezet védekezőképességét. A második hullámban a normál baktériumflóra tagjai is kórokozókká válnak, hiszen a szervezet nem tud ellenük védekezni, és egy olyan általános gyulladás jön létre a szervezetben, amely akár az összes létfontosságú szervet érintheti – részletezte a fertőzés lehetséges következményeit a pulmonológus, akitől azt is megtudtuk, e szövődmények ijesztőnek tűnhetnek, a fertőzöttek jelentős része tünetmentes marad, a vírus csupán 5-10 százaléknál okoz komoly, kórházi kezelést igénylő tüneteket.

Vérplazma-terápia

Az orvostudományban hosszú ideje alkalmazzák az immunkezelést, de hogyan segíthet elkerülni a riasztó szövődményeket a vérplazma-terápia? Dr. Madai Ildikó elmondta, a kezelés alapja a fertőzésen átesett betegek vérében termelődött ellenanyag, az immunglobulin kivonása. A megfertőződött ember szervezete képtelen a védekezésre, ezért „házhoz viszik” neki az ellenanyagot.

- Kizárólag azoktól a betegektől vesznek plazmát, akiknek megfelelő mennyiségű immunglobulin van a vérükben. A vérplazma a vér azon része, amely nem tartalmaz sejteket, csak a vér folyadék részét és a benne található fehérjealapú ellenanyagokat. A kezeléshez szükséges a vércsoportazonosság, majd a kész ellenanyagot beadják a betegnek, így pótolva az immunrendszer működését – avatott be a kezelés menetébe a pulmonológus, akitől azt is megtudtuk, a terápiának két fő célja van: a vírus elpusztítása, valamint a beteg immunrendszerének beindítása.

Nem mindenki válhat azonban donorrá, a vérplazmavétel előtt egy előszűrés történik, melynek keretében megvizsgálják, a fertőzésen átesett személy vére milyen mértékben tartalmazza az ellenanyagokat, hiszen nem mindenkinél van jelen olyan koncentráció, amellyel képes segíteni másokon. Dr. Madai Ildikó elárulta, az alkalmas egyénektől akár több alkalommal is vehetnek plazmát, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a plazmadonor mikor esett át a fertőzésen, hiszen csak kevéssel a fertőzést követően magas az ellenanyagszint.

- A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kezelés azoknál a betegeknél hatékony, akiknek ugyan súlyos az állapota, de még nem kerültek, vagy csak rövid ideje vannak lélegeztetőgépen. Akiket már régóta mesterségesen lélegeztetnek, azoknál sajnos már elkezdődött egy visszafordíthatatlan mértékű szervi károsodás. A fertőzés szövődménye tüdőfibrózis, és sajnos, ha a beteg fel is épül a betegségből, később csökkent életminőséggel kell számolnia – számolt be a kezelés eddigi tapasztalatairól dr. Madai Ildikó." 

Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (6002)