online időpontfoglalás

blog

Megnyitottuk új emeleti szintünket

EGYÉBEGYÉB 2021.10.22 F Medical Magánklinika

Több éves tervezés és hosszú felújítás után megnyitottuk új emeleti szárnyunkat, így szolgáltatásaink már két szinten érhetők el.

Köszönjük az eddigi több mint 4 év bizalmát pácienseinknek, orvosainknak és munkatársainknak. Számíthatnak ránk, továbbra is magas szakmai színvonalat, értéket és megbízhatóságot képviselünk, immár nagyobb alapterületen, több szakrendelővel.

Új, kényelmes, tágas rendelőket kaptak többek között a belgyógyászati, sebészeti, bőrgyógyászati, gyermekgyógyászati, plasztikai sebészeti és ortopédiai szakrendelések. Laborszolgálatatásaink és infúziós terápiáink is az új részben kaptak helyet. Kialakításra került egy második ultrahang rendelő, amiben még egy vadonatúj csúcstechnológiás ultrahang készülék áll rendelkezésre.

Olyan intézményt akartunk létrehozni, ahol jó gyógyulni és jó gyógyítani, a páciens és az orvos is jól érzi magát. Tapasztalatunk szerint ezt sikerült felépíteni. Továbbra is ezen út mentén haladunk, természetesen a folyamatos fejlődést szem előtt tartva az ügyfeleink igényeihez alkalmazkodva működünk. Hamarosan több új orvos csatlakozik hozzánk, köztük új szakterületek képviselői is, valamint meglévő orvosaink is több rendelési időt tudnak majd biztosítani a gyorsabb ellátás érdekében.

Közel 30 szakterületen biztosítunk jelenleg járóbeteg ellátást több, mint 40 orvossal. Egynapos sebészeti részlegünk kiváló felszereltséggel rendelkezik, emellett számos diagnosztikai szolgáltatást nyújtunk. Működésünk több mint négy éve alatt sikerült kiérdemelnünk a magas színvonalú ellátásba vetett bizalmat, ami nálunk hetvennél több személy összetett együttműködésének az érdeme.

Célunk, hogy az általunk ellátott szakterületeken a szakma legjobb képviselővel dolgozzunk együtt, a lehető legmagasabb szakmai színvonalat biztosítsuk. Az elégedett páciensnek legközelebb is mi leszünk az első aki eszébe jut vagy jó szívvel ajánl majd másoknak szükség esetén. Amikor az orvosaink dolgozni jönnek, minden feltételt megteremtünk számukra, hogy nekik csak a betegre és a gyógyításra kelljen összpontosítani. Szeretnénk olyan munka körülményeket teremteni munkatársainknak, hogy jól érezzék magukat, ezért biztonságérzetük lehetővé tegye azt a plusz törődést, gondoskodást pácienseink számára, ami végső soron betegeink elégedettségét eredményezi.

 

Számunkra az a legnagyobb siker, amit pácienseink nyilvánosan osztanak meg rólunk, amiben leírják hogy mennyire elégedettek voltak szolgáltatásunkkal és munkatársainkkal. Amikor valaki nyilvánosan, arcával, személyével, őszintén megírja pozitív élményét, az mindannyiunk sikere. Nekünk ez bizonyítja azt, hogy úgy működünk, ahogy szeretnénk.

Nem az a legértékesebb amit mi mondunk, hanem amit rólunk mondanak. 

 

Tisztelettel: 

Az F MEDICAL Magánklinika munkatársai

Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (6002)