online időpontfoglalás

blog

Mely szűrővizsgálatokon milyen gyakorisággal kell részt venni?

A szűrővizsgálatok fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen egyes megbetegedéseket így időben fel lehet ismerni és a korai kezelés akár életet is menthet. A kor előre haladtával egyre több vizsgálatra érdemes különböző időközönként elmenni, ezeket a vizsgálatokat veszi sorra Dr. Polocsányi Béla, az F Medical Orvosigazójának cikke és az ajánlott gyakoriságra is kitér.

 Akinek a családjában fordult elő komolyabb betegség, egyes vizsgálatok, szűrések nekik még hatványozottabban javasoltak.Nagyon fontos, hogy figyeljünk önmagunkra, ha bármilyen egészségügyi elváltozást tapasztalunk, akkor keressünk fel orvost. Az önvizsgálatok nagyon fontosak, gondolunk itt az emlő, here vizsgálatra, valamint az anyajegyek változásának figyelésére. Fiatal felnőtt kortól (20 év felett) legalább havonta egyszer menstruáció abbamaradását követően érdemes az emlők önvizsgálata, amennyiben eltérést, elváltozást tapasztal keressen fel nőgyógyászt, aki eldönti, hogy ultrahangos, vagy mammográfiai vizsgálat is ajánlott. Így korai stádiumban célzott kezelést kaphat.

 

NŐGYÓGYÁSZATI VIZSGÁLATOK

(évente)

Évente célszerű részt venni méhnyakrákszűrésen minden nőnek. Mammográfiás szűrővizsgálaton megjelenni 30 és 45 éves kor között elég csak 2 évente, de 50 éves kor fölött ez már évente javasolt, hiszen ekkor már a rákos elváltozások rizikó faktora magasabb. Akinek a családjában emlődaganat volt, azoknak évente célszerű mammográfián is részt vennie, ami egy fájdalommentes vizsgálat.

 

UROLÓGIAI VIZSGÁLATOK

(40 felett évente)

A férfiaknak a herék vizsgálata, a prosztataszűrés ugyanolyan hangsúlyos lenne, mint a nők esetében az éves nőgyógyászati szűrővizsgálat. 40 éves kor felett ajánlott évente felkeresni az urológus szakorvost prosztataszűrés céljából. Ennél fiatalabb korban is ajnálnlott a rendszeres szűrés, főleg, ha a családban fordult elő már ilyen jellegű megbetegedés. Az urológus emellett felméri a vesék állapotát és a nemi szerveket is megvizsgálja, így rengeteg kóros elváltozás kiszűrhető.

 

LABORVIZSGÁLATOK

(évente)

Évente célszerű egy teljes laboratóriumi vizsgálatot végeztetni, amibe a teljes vérkép, anyagcsere paraméterek, máj és vese funkció és a vizelet vizsgálata tartozik bele. Ezekből az értékekből az orvos következtetni tud az egészségügyi állapotára és a lehetséges megbetegedésekre, így hamar tovább tudja küldeni a megfelelő szakorvosokhoz és vizsgálatokra.

 

ANYAJEGY SZŰRÉS

(évente)

A bőr daganatos elváltozása egyre gyakrabban fordul elő. Az anyajegyeinket folyamatosan figyelnünk kell és védenünk a nap sugaraitól, valamint az esetleges sérülésektől. A legveszélyeztetettebbek a világos bőrűek, akiknek sok anyajegy borítja a testét és azok is akik sok időt töltenek napon, akár a munkájuk miatt. A rendszeres anyajegy szűrés azért is fontos mindenkinek, mert így alaposan átvizsgálja a szakorvos az összes anyajegyet és a legkisebb elváltozást is ki tudja szűrni. Aki a rizikó csoportba tartozik, annak akár fél évente is javasolni fogja a bőrgyógyász a vizsgáaton való megjelenést. Alapvetően évente szükséges résztvenni a vizsgálaton nemtől és kortól függetlenül.

 

TÜDŐSZŰRÉS

(évente)

A  tüdőszűréssel a TBC-t és egyéb tüdőbetegségeket lehetséges kiszűrni, de a vizsgálatot végző képet kap a szív és a nagy erek állapotáról. Emellett a nagyobb méretű daganatos elváltozásokra is fény derülhet. 25 éves kor fölött minden évben meg kell jelenünk ezen a vizsgálaton. Rizikó csoportba tartoznak akiknek a családjában tüdőrák és egyéb légzőszervi megbetegedés előfordult, illetve a dohányosok, akiknek a dohányzás emeli a tüdő-, a szájüregi, a gége- és a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát.

 

FOGÁSZATI VIZSGÁLAT

(évente)

A fogorvosi vizsgálat évente akkor is kifejezetten ajánlott, ha nem tapasztal semmi tünetet, látszólag teljesen egészségesek a fogai. Egy alapos fogorvosi vizsgálat során számos problémára fény derülhet, lyukas fogakat időben tudják kezelni. A fogkő eltávolítás is kifejezetten fontos, hiszen ezzel megelőzhető a fogínysorvadás, ami a fogak elvesztéséhez vezethet.

SZEMÉSZETI VIZSGÁLAT

A szemész szakorvost évente egy gyors, fájdalom mentes vizsgálat keretében kell felkeresni, hogy megőrizzük a látásunkat és az esetleges romlást csökkentsük az által, hogy a megfelelő dioptriájú szemüveget viseljük.

BELGYÓGYÁSZATI VIZSGÁLAT

(változó időközönkénz)

Életkor tekintetében ez a legváltozóbb, hiszen a belgyógyászati vizsgálatok a legszerte ágazóbbak. A belgyógyász végeztethet hasi és kismedencei ultrahangos vizsgálatot, ahol a máj, az epehólyag, a vesék, a hasnyálmirigy, kismedencei szervek és a lép állapotát vizsgálja. Erre az ultrahangos vizsgálatra 40 év felett évente javallott ellátogatni.

EKG-vizsgálatot is végeznek a belgyógyász szakorvosok, amely a szív működését hivatott feltérképezni. Panasz esetén ez azonnal szükséges, panaszmentes pácienseknél évente tanácsolt.

A végbél ujjal végzett tapintásos vizsgálata a végbéldaganatok több mint egyharmadát képes észlelni. A vastagbél és a végbél megbetegedéseinek kimutatására szolgál továbbá az endoszkópos vizsgálat és a székletteszt, amit 45 éves kor felett két-három évente javasolt ismételni, 65 év felett viszont már évi szűrés szükséges.

CSONTSŰRŰSÉG VIZSGÁLAT

(60 felett két évente)

Ez az a vizsgálat típus, amit legkésőbb szükséges végezni, ha nem tartozunk a rizikófaktorba. 60 éves kor fölött két évente érdemes felkeresni szakorvost és feltérképezni a csontok állapotát. A nőkre ez a megbetegedés klimax után jellemzőbb, a csontsűrűség drasztikusan csökkenhet.

 

Időpont foglalásért hívja a +36 42 512 222-es számot. 

 

Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (6223)