online időpontfoglalás

blog

Október 20. - A csontritkulás világnapja

Október 20-a minden évben a csontritkulás elleni küzdelem jegyében indított kampányokkal telik világszerte. A csontritkulás (oszteoporózis) a csontok tömegének és mésztartalmának kóros mértékű csökkenését jelenti. Ez ezt eredményezi, hogy ezek a meggyengült csontok akár könnyű fizikai terhelés hatására is eltörhetnek.

A csontszövet állománya 30 éves korig növekszik, majd tömege fogyni kezd. Az élettanilag normális csontvesztés ekkor évi 3-5 százalék. Ha a csontépítő sejtek és a csontlebontást végző sejtek működésének egyensúlya megbomlik, akkor ennél nagyobb mértékű csontvesztés következik be, és csontritkulás alakulhat ki. Magyarországon a lakosság 7-10 százalékát érinti ez az állapot.

Tünetek:

Az első jel egy kisebb baleset miatti csonttörés lehet, de figyelmeztethet rá csontfájdalom is. Később már egy egyszerű lehajolás, akár köhögés is csonttöréshez vezethet. Súlyos esetben a csigolyák a test súlyától összeroppanhatnak, ami görnyedéshez és a testmagaság csökkenéséhez vezet. Leggyakrabban a gerinc, a combnyak, a medence és a csukló csontjait érinti. Bár a legtöbb beteg viszonylag jól kezelhető műtétileg, a combnyaktörés jelentős mozgáskorlátozottságot okozhat. A gerinc csigolyatesteinek összeroppanását nem csak sérülés okozhatja, megtörténhet azért is, mert a csontállomány szinte teljesen elfogy. Az összeroppanás súlyos fájdalommal járhat és a felépülés nagyon hosszú ideig tart.  

Az F MEDICAL Magánklinkán Dr. Szabó Zita, kiváló reumatológus főorvoshoz fordulhatnak a páciensek ízületi betegségek, gerincfájdalom, csontritkulás esetén.

Milyen esetekben ajánlott a csontsűrűség mérés?

  • Nőknek a változó korba lépés után
  • Csont és hátfájdalom esetén
  • Gyakori csonttörés esetén
  • Fennálló rizikófaktorok esetén: genetikai hajlandóság, magas, vékony testalkat, csontritkulást okozó gyógyszerek szedése, cukorbetegség, a pajzsmirigy alulműködése, a parathormon elválasztásának zavara, máj vagy vesebetegségek esetén

Megelőzés:

Az elsődleges megelőzést már gyermekkorban el kell kezdeni. Megfelelő táplálkozással és fizikai aktivitással el kell érni azt a mértékű csonttömeget, amiből később mindenki elkerülhetetlenül veszíteni fog. A megelőzésben fontos szerepe van az egészséges kalciumfogyasztásnak, megfelelő D-vitamin-felvételnek, a dohányzás mellőzésének, a mérsékelt koffein- és alkoholfogyasztásnak, a rendszeres testmozgásnak.

 

Leggyakoribb reumatológiai betegségek:

  • derékfájás, nyaki és háti panaszok
  • arthrosis (porcok károsodása miatt kialakuló ízületi degeneráció)
  • ízületi fájdalmak (váll, könyök, csukló, csípő, térd, boka)
  • rheumatoid arthritis
  • pikkelysömörhöz (psoriasis) társuló ízületi gyulladás
  • spondylitis ankylopoetica ( Bechterew-kór)
  • gyulladásos spondylarthropathiak
  • csontritkulás - a csontsűrűség (vagyis a csont ásványi anyag tartalma) mérésére az ODM (oszteodenzitometriás) vizsgálat javasolt.
  • egyéb autoimmun betegségek

 

További információt reumatológiai szakrendelésünkről erre a linkre kattintva talál

 

Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (6279)