Büszkén ajánljuk Roxi írásának folytatását, melyben megosztja élményeit első gyermeke születéséről.

"Sziasztok!

Ismét jelentkezem. Biztos emlékeztek rám. Roxi vagyok, Nimród anyukája és nemrégen született meg életem igazi értelme.

Legutóbb a vajúdásnál jártam. Február elején éreztem először, hogy Nimródot nemsokára a kezembe foghatom. Na persze, amikor az első fájások megérkeznek, nem feltétlenül arra gondol az ember, hogy micsoda boldogság lesz, amikor a kezemben vehetem a picit. Bevallom én ehelyett nagyon megijedtem. Telefonálgatni kezdtem, hogy akkor most mit is kellene csinálnom. Arra emlékszem, hogy ezek a napok nagyon hosszúnak tűntek. A csütörtök után a péntek is a fájásokról szólt. Nehéz leírni mit éreztem. Görcsök, és hirtelen jött, hasogató fájdalmak keverékét. Szombat hajnalban a fájások már 15-20 percenként jelentkeztek és én egyre izgatottabbá váltam. A Finnamedbe szombaton reggel mentünk be.

A Finnamed egy csoda volt. Képzeljetek el egy szuper „szállodai” szobát, ahol finom relaxációs zene szól, minden gyönyörű, tiszta és a személyzet pedig elbűvölő. Sokáig nyugtattak és különböző alternatív módszerekkel igyekeztek csillapítani a fájdalmamat. Gömblabdával tekeregtem, egy nagy kád meleg vízben lazulhattam, hogy bírjam a vajúdást. Biztattak, törődtek velem, borogatták a homlokom. Hatalmas biztonságérzet és nyugalmat biztosított a személyzet összehangolt csapatmunkája, csak magamra kellett koncentrálnom. Nem tudok elég hálás lenni azért a sok figyelemért, törődésért és szakmai munkáért, ami abban segített, hogy megnyugodjak és felkészüljek az utolsó nagy „rohamra”.

A fájdalomról még annyit, hogy a nőgyógyászom korábban azt mondta, hogy úgy képzeljem majd el a vajúdást, mintha nagyon erős menstruációs görcsökkel kellene megbirkóznom. Hát, ha csak ennyi lett volna… Nem akarok senkit megrémiszteni, de bizony itt erősnek és bátornak kell lenni, mert a menstruációs görcs, kismiska ehhez a fájdalomhoz képest.

És akkor még csak szombat délelőtt volt. Még előttem állt életem eddigi legnagyobb feladata. Nemsokára szinte elviselhetetlenné vált a fájdalom, már nem nagyon volt olyan testhelyzet, amelyben jól éreztem volna magam, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen viccesek azok a „pozitúrák”, amiket én produkálok. A baba érkezésének pillanataihoz, a fekvő testhelyzetet választottuk..."

- folytatása következik -