Fontos érv a maszkviselés mellett

A COVID-19 kapcsán rengeteg vizsgálat indult világ szinten, ami próbálja megtalálni a választ arra, hogy hogyan tudunk a leghatékonyabban védekezni a vírussal szemben. Egyre több tudományos eredmény lát napvilágot, ami a maszk viselést szorgalmazza. Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora írja, hogy epidemiológiai kutatások világszerte azt jelzik előre, hogy a maszkviselés és a járvány kontroll alatt tartás között összefüggés figyelhető meg.

„A legújabb virológiai, epidemiológiai és az ökológiai adatok arra a hipotézisre vezettek, hogy a szájmaszk mérsékelheti a betegség súlyosságát is a fertőzött emberek körében. Ez a hipotézis összhangban áll azzal a régóta fennálló elmélettel, miszerint a betegség súlyossága arányos a bejutott vírusszámmal.”

Emellett A NewEngland Journal of Medicine tudományos szaklap beszámolt arról, hogy úgynevezett variolációs hatás érhető el a vírussal szemben, ha viselünk maszkot, vagyis elméletben védettséget alakít ki a szervezetünkben a kórokozó ellen. Vagyis nő azok száma, akik ha megfertőződnek, akkor tünetmentesen esnek át a betegségen.  Állatkísérlet fázisában már bizonyították a szakemberek ezt az elméletet.

„A varioláció (mely szó a fekete himlő latin nevéből származik) egy olyan eljárás, amely során a fekete himlőnek kitett egyént „beoltották” a beteg emberek himlőhólyagjából nyert anyaggal, azzal a szándékkal, hogy enyhe tünetekkel vészelje át a fertőzést, és a későbbiekre nézve alakuljon ki immunitás azzal szemben. A variolációt csak addig használták, ameddig fel nem fedezték a fekete himlő elleni védőoltást, amely végül eltüntette ezt a betegséget a földről.”

Egy másik példa is erősíti ezt az elméletet, Argentína partjainál az egyik hajón kitört COVID-19 járvány. Az utasok sebészeti maszkot viseltek, míg a személyzet FFP3 maszkot kaptak, így a hajón 81%-a a betegeknek tünetmentesen vészelte át a betegséget, míg egy másik hajón ahol nem volt maszkviselés csupán a 20% volt tünetmentes.

Levonhatjuk a következtetést, hogy ajánlott mások és magunk védelmében is viselni a maszkot és minden WHO ajánlást betartani, így csökkenthetjük a megbetegedések számát és növelhetjük az esélyt arra, hogy tünetmentesen vészelje át a legtöbb ember a betegséget.

Forrás: https://semmelweis.hu/hirek/2020/09/22/dr-merkely-bela-ujabb-jelentos-erv-a-maszkhasznalat-mellett/

Fmedical 3D
Fmedical galéria
fotók az intézményről
Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-igtelefonszám:06 42 512 222
© 2018-2020 www.fmedical.hu - minden jog fenntartva
powered byForWeb Weboldal készítés