online időpontfoglalás

blog

Rózsaszín október – a mellrák elleni küzdelem hónapja

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a korai felismerés, valamint a megelőzés fontosságára a női egészség megőrzésében. A pink (rózsaszín) szín hivatalosan az emlőrák elleni nemzetközi küzdelem színe.

Annak érdekében, hogy a betegség időben felismerhető legyen, javasolt a rendszeres időközönként, szűrő jelleggel megismételt komplex emlővizsgálat

Magyarországon a 45 és 65 év közötti, átlagos rizikójú nők meghívót kapnak szűrővizsgálatra 2 éves ciklusokban, a népegészségügyi (szervezett) szűrés keretein belül. Ennek első lépéseként fizikális vizsgálat történik és mammográfiás alapfelvételek készülnek képzett szakasszisztens által. A következő lépés pedig a mammográfiás felvételek értékelése licence vizsgával rendelkező, két radiológus szakorvos által.

 

 

A mellrák kezdeti stádiumban teljesen tünetmentes, még a tapintásos önvizsgálattal sem észlelhetőek a kisebb szöveti elváltozások. Jelenleg a komplex emlődiagnosztikai vizsgálat a leghatékonyabb módszer a betegség felismerésére.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az önvizsgálat fontos eleme az éberségnek, a saját testünk megismerésének és az egészségtudatos életmód kialakításának is, ezért mégis javasoljuk elvégzését.

Minden 20 év feletti havonta egyszer tanácsos megvizsgálni az emlőit. A menstruációt követő tíz napban a mell puhább, így ez a legmegfelelőbb időszak az önvizsgálatra. Aki hormonpótló kezelésben részesül, azokat a napokat válassza, amikor éppen szünetelteti a tablettaszedést.

 

Az emlő önvizsgálat lépései

 

1. Fürdés vagy zuhanyozás közben vizsgálja mellét.

 

2. Bal kezét helyezze a feje mögé. A másik kezével befelé haladó körkörös mozdulatokkal simítsa végig a bal emlőt, amíg a bimbót el nem éri. Ezután jobb kezét emelje fel, és bal kezével ismételje meg a vizsgálatot a jobb emlőn. Keressen keményedést, csomósodást. Ne az ujjbegyeket használja, hanem az összezárt ujjak belső felületét.

 

3. Gyengéden nyomja meg a bimbót a hüvelyk- és mutatóujja között. Ha bármilyen – átlátszó, vagy véres – váladékozást tapasztal, forduljon orvoshoz.

 

4. A fürdés után álljon a tükör elé, jól megvilágított helyiségben. Keressen az emlőn és a bimbón szokatlan jeleket: kidomborodást, behúzódást, elszíneződést.

 

5. Mindkét kezét felemelve és a könyökét hátrahúzva a tükörben közelről is alaposan nézze meg az emlők körvonalát, hasonlítsa össze alakjukat.

 

6. Csípőre tett kézzel és enyhén előrehajolva is figyelje meg melle természetes alakját. Ha megjegyzi, minden változást könnyebben észrevesz a jövőben.

 

7. Fekvő helyzetben is tapintsa át emlőit és környéküket.

 

8. Csomót keresve tapintsa át mindkét hónalját az előbbihez hasonló módon.

 

Az egészség a legnagyobb kincsünk!

 

IDŐPONTFOGLALÁS VIZSGÁLATRA
Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (8661)