online időpontfoglalás

blog

„Ismét szeretek reggelente a tükörbe nézni és jól érzem magam a bőrömben”

A napokban egyik kedves páciensünk irt egy részletes véleményt arról, hogyan változtatta meg az életét mindössze két hónap alatt a dietetikusunk által javasolt étrend:

Négy éve derült ki, hogy coeliakiám van, aztán két évvel ezelőtt a laktózérzékenység is igazolódott. Tavaly augusztusban a babatervezéssel kapcsolatos kivizsgálások során pedig az OGTT vizsgálat azt mutatta, hogy inzulinrezisztenciám van, amire gyógyszert kaptam. A gyógyszertől rosszul voltam, a mellékhatások nem múltak el, a közérzetem nagyon rossz volt, az akkori orvosi vélemény szerint ezt csakis a rossz diéta okozhatta. A februári véreredményem szerint minden értékem rosszabbodott 2022. augusztusához képest.

Sajnos március végére eljutottam odáig, hogy napi 40 gr szénhidrát volt az a mennyiség, ami nem okozott problémát. Mondanom sem kell, a gyógyszer szedését a nőgyógyászom azonnal abbahagyatta velem, az endokrinológus vélemény ellenére (hozzáteszem utólag ez életmentő volt).

Legyengültem, a szervezetem éhezett és akkor jöttél TE! Egy kedves, aranyos, precíz és hozzáértő ember, aki két órás beszélgetés alatt megismerte az étkezési szokásaimat, a kedvenc ételeimet és feltérképezted az életmódomat. Négyévnyi gluténmentes élet után még tudtál újat mondani és megtanultam, mely dolgokon kell változtatni. Az IR kapcsán végre felvilágosítást kaptam arról, hogy mit szabad és mit nem, mi az a glikémiás index, mi fér bele egy napomba az étkezés szempontjából, úgy, hogy végre jól érezhessem magam a bőrömben.  És láss csodát, kéthónapnyi diéta, az életmódváltás olyan eredményeket hozott, amelyeken az orvosok is meglepődtek. Idézve az egyik kiváló szakembert: " Nem tudom mit és hogyan csinált, de azt nagyon jól, folytassa a megkezdett utat!" A válaszom erre csupán annyi, hogy odafigyeltem arra, amit mondtál, mit mikor mivel egyek, mely alapanyagokat cseréljem le.

Mióta gluténérzékenység miatt diétázom csak úgy szaladtak fel a kilók, a kezdeti kiinduló 64 kg-hoz képest mértem már 80 kg-ot, aztán mikor márciusban eljutottam hozzád 74 kg-ot mutatott a mérleg, a jelenlegi testsúlyom pedig kereken 70 kg úgy, hogy egyébként a cél nem a fogyás volt, hanem az, hogy jól érezzem magam.

Energikusabb vagyok, van kedvem mozogni, sportolni sokkal többet, mint azelőtt. A munkámból adódóan a napi 8 óra nagy részét számítógép előtt töltöm, de a szemléletváltás folytán minden egyes nap az ebédidőmet arra szánom, hogy gyorsgyaloglásban körbe menjek a város egy részén, ez kb. 40 perc. Emellett heti egyszer egy hosszabb távú biciklizés vagy elliptikus trainert végzek, de 1 hónapja 13 km-es gyalogtúrán is voltam. 

Ismét szeretek reggelente a tükörbe nézni és jól érzem magam a bőrömben. 

Ne haragudj, de egy kicsit hosszúra sikeredett, de azt tudatni szerettem volna veled mit jelentett az, hogy valaki végre nem csupán az orvosi leletek alapján gyógyszerrel kezeli a problémámat, hanem talál egy olyan megoldást, ahol a test és a lélek egyszerre számít. Hálás vagyok és nagyon szépen köszönöm!

Nagyon nagy tisztelettel és köszönettel: Sz-V. Nóra :)

 

Kedves páciensünknek ezúton is köszönjük, hogy részletesen megírta tapasztalatát, szívből örülünk, hogy ilyen eredményeket sikerült elérnie rövid idő alatt.  További kitartást és jó egészséget kívánunk!

További véleményeket dietetikusunkról ide kattintva olvashat.

 

 

A dietetikai tanácsadás célja a páciens étrendjének személyre szabása, mely fontos szerepet játszik az egészségünk megőrzésében, valamint a táplálkozással összefüggő betegségek kezelésében.  Az F MEDICAL Magánklinikán ebben szakszerű segítséget nyújt Kovács Norina dietetikus, akinek a dietetikai tanácsadás nem csak a szakmája, hanem a hivatása is egyben.

Dietetikai tanácsadástól bővebb információt ide kattintva olvashat.

Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (5398)