covid teszt online időpontfoglalás
Telefon

blog

Nemzetközi sikert ért el az F MEDICAL Magánklinikán forgatott magyar film színművésze

EGYÉBEGYÉB 2022.04.21 F MEDICAL MAGÁNKLINIKA

Mint azt már korábban megírtuk, az F MEDICAL Magánklinika 2021 tavaszán részese lehetett Nyíregyháza eddigi legnagyobb filmes projektjének elkészülésében, ugyanis a Lélekpark című film egyes jelenetei helyszínéül szolgáltunk.

2022. április második hetében került megrendezésre a Fantasporto nemzetközi filmfesztivál Portugáliában, ahol a Lélekpark című film is bemutatásra került. A szakmai zsűri pedig nem hagyta jutalom nélkül az alkotást: Horváth László Attila, a Móricz Zsigmond Színház Jászai Mari-díjas színművésze a filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi színész díját nyerte el. A fesztivált 1981 óta minden évben megrendezik, azonban idén vehette át először magyar színész ezt az elismerést.

 

     

 

Az alkotás legközelebb a Fantaspoa filmfesztiválon, Brazíliában versenyez majd. Hasonló sikereket kívánunk a bemutatón!

A filmet eddig csak a Nyíregyházi Televízió nézői láthatták februárban, további vetítésekről egyenlőre nincs információnk, de bízunk benne, hogy hamarosan valamelyik streaming szolgáltató kínálata közé is bekerül az alkotás.

Szívből gratulálunk Horváth László Attilának a nemzetközi sikerhez, sok szerencsét és jó egészséget kívánunk a továbbiakban is!

 

 

Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés