Az F Medical Lézerproktológiai Centrumban történő személyes konzultáció keretein belül lehetőség nyílik a végbéltáji megbetegedések komplex diagnosztizálására, majd ezt követően kezelésére, illetve a lézersebészeti beavatkozások részletes bemutatására is Dr. Kolozsi Péter sebész – proctologus szakorvossal.
100 000 lakosra vonatkoztatva a keresztcsonti ciszta előfordulási gyakorisága 20-25 körülire tehető, a betegek leggyakrabban húszas éveikben járnak, enyhe férfi dominancia észlelhető. Bár korábban alapvetően genetikai megbetegedésnek tartották, jelenlegi álláspontunk szerint inkább szerzett elváltozásnak minősül, így rizikótényezői között tartjuk számon a fokozott szőrnövekedést, az ülő életvitelt, vagy akár a túlsúlyt is.
Megjelenését tekintve alapvetően két formát tudunk elkülöníteni: az úgynevezett heveny gyulladásos állapotban a ciszta felülfertőződésével állunk szemben, melyet bőr alatti tályog kialakulása követhet. Fennálló tályog ellátása kapcsán az esetek döntő többségében sürgős feltárás válik szükségessé, melyet – a tályog méretétől, a teljes gyulladásos folyamat kiterjedtségétől és a beteg toleranciájától függően – elvégezhetünk helyi érzéstelenítésben vagy akár altatásban is. Ezen esetekben antibiotikum adása is indokolt lehet. A másik megjelenési forma a krónikus, érdemi gyulladásos jeleket nem mutató ciszta.
A gyulladásmentes állapotban lehetőség nyílik a sinus komplex sebészeti ellátására. Ebben az esetben a sebészeti beavatkozásokat két fő csoportra tudjuk osztani. A hagyományos technikák kapcsán a keresztcsonti ciszta kimetszését végezzük el. Ezen kimetszések a legmodernebb sebészeti szemlélet szerint a sinus úgynevezett „lateralizált”, azaz nem középvonali eltávolítását jelentik, melyeket lebenyképzéssel szükséges kiegészítenünk (Karydakis vagy Limberg típusú műtétek). A másik csoportba tartoznak a kimetszés nélküli beavatkozások, beleértve a fenolos kémiai ablációt, vagy a XXI. század követelményeinek teljességgel megfelelő lézeres keretcsonti ciszta műtétet (SiLac – Sinus Laser Closure).
Lézeres műtét kapcsán a dióda lézerszál által leadott energiával lépésről – lépésre haladva, jól kontrollált körülmények között végezzük el az előzetesen nem átvágó fonalakkal ellátott, azaz setonált sinus lezárását. A lézeres műtét abszolút előnyei között tartjuk számon a rövidebb műtéti időt - ennek megfelelően a kisebb műtéti megterhelést - és a szignifikánsan gyorsabb regenerációt. Ugyancsak kiemelendő, hogy kimetszés hiányában jelentősen kisebb az operáció utáni fájdalom is, emellett a műtét utáni sebszövődmények (pl.: tartós váladékozás, felülfertőződés, stb.) lehetősége is alacsonyabb. Mindezen előnyei mellett hosszútávú eredményei a lebenyképzéses technikákkal korrelál.
Várjuk kedves Betegeinket keresztcsonti ciszta jellegű és egyéb sebészeti - proktológiai panaszaikkal az F Medical Klinika Lézerproktológiai Centrumban, ahol részletes tájékoztatást kaphatnak betegségeik jellegéről, a diagnosztikai teendőkről, az esetleges gyógyszeres kezelési lehetőségekről, illetve az egyes műtéti eljárások közötti különbségekről is. Keressenek bennünket bizalommal!
sebész – proctologus szakorvos
F Medical Lézerproktológiai Centrum
Kérdése van a beavatkozásokkal kapcsolatban? Tegye fel kérdéseit emailben Dr. Kolozsi Péternek a proktologia(kukac)fmedical.hu email címen.