online időpontfoglalás
Telefon

NEFROLÓGIA

A vese belgyógyászatának szakterülete a nefrológia, mely célzottan a vesék működésével, illetve működési zavaraival foglalkozik. Fő tevékenysége a vese kiválasztóműködésében bekövetkező változások okainak felderítése és kezelése.

 

A vesebetegségek jellemző tünetei:

A krónikus vesebetegségekre gyakran csak a vizelet – és vérvizsgálatok kóros eredményei utalnak, hiszen kezdetben nem okoznak panaszokat és nem produkálnak észlelhető tüneteket. Akut esetben vagy előrehaladott állapotban vérszegénység, gyengeség, hányinger, túlságosan sok vagy éppen túl kevés vizelet a jellemző, illetve nehézlégzés és magas vérnyomás is kialakulhat.

 

Az alábbi esetekben javasolt nefrológus szakorvos felkeresése:

  • vérvizelés
  • akut vesefunkció romlás, veseelégtelenség
  • krónikus veseelégtelenség
  • emelkedett szérum karbamid, illetve kreatinin szint
  • cukorbetegség esetében, amennyiben vesefunkció-romlás, illetve fehérjeürítés következik be
  • magas vérnyomás okának, illetve szövődményének felderítése esetén, főként beszűkült vesefunkció előfordulásakor
  • húgyúti fertőzések, és visszatérő húgyúti fertőzések esetén
  • vesemedence-gyulladás esetén
  • öröklődő vesebetegségek (pl. policisztás vesebetegség) esetén
  • olyan immunológiai eredetű betegségek esetében, ahol a vese érintett

 

 

Időpontfoglalás
További információ
Nefrológia szakorvosi vizsgálat
28 000 Ft
Nefrológia kontroll vizsgálat
17 000 Ft
4 héten belül
Orvosaink

orvosaink

tapasztalt szakemberek

Csapatunkat elismert orvosok, magasan képzett szakemberek alkotják, akik teljes mértékben elkötelezettek a hozzánk forduló páciensek egészsége érdekében.

1 orvos

Előző
Dr. Fekete Ágnes

Dr. Fekete Ágnes

INSUMED ORVOSI DIÉTATERÁPIA NYÍREGYHÁZA

Dr. Máté István

Dr. Máté István

ANESZTEZIOLÓGIA

Dr. Tisza András

Dr. Tisza András

ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA, RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA, EMLŐ ULTRAHANG VIZSGÁLAT NYÍREGYHÁZA, MAMMOGRÁFIA - KOMPLEX EMLŐDIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA

Dr. Megyeri Boglárka

Dr. Megyeri Boglárka

ORVOSI AKUPUNKTÚRA

Dr. Úr László

Dr. Úr László

SZEMÉSZET

Dr. Polocsányi Béla - Orvosigazgató

Dr. Polocsányi Béla - Orvosigazgató

BELGYÓGYÁSZAT, IMMUNOLÓGIA, ALLERGOLÓGIA

Dr. Rákóczi Éva

Dr. Rákóczi Éva

BELGYÓGYÁSZAT, FERTŐZŐ BETEGSÉGEK- INFEKTOLÓGIA NYÍREGYHÁZA, UTAZÁSI MEDICINA

Dr. Szondy Györgyi

Dr. Szondy Györgyi

BŐRGYÓGYÁSZAT

Dr. Szabó Attila

Dr. Szabó Attila

ORTOPÉDIA NYÍREGYHÁZA

Dr. Szabó Zita Erika

Dr. Szabó Zita Erika

REUMATOLÓGIA

Dr. Földi Ildikó

Dr. Földi Ildikó

GASZTROENTEROLÓGIA

Dr. Nedeczky Zsolt

Dr. Nedeczky Zsolt

FÜL-ORR-GÉGÉSZET, OTONEUROLÓGIA - SZÉDÜLÉS KIVIZSGÁLÁS

Dr. Tóth Tamás

Dr. Tóth Tamás

UROLÓGIA

Dr. Hegedűs Ernő

Dr. Hegedűs Ernő

UROLÓGIA

Dr. Kathy Sándor

Dr. Kathy Sándor

SEBÉSZET NYÍREGYHÁZA, PROKTOLÓGIA NYÍREGYHÁZA

Dr. Balogh Endre Zoltán

Dr. Balogh Endre Zoltán

GASZTROENTEROLÓGIA

Dr. Bakó Mária

Dr. Bakó Mária

SZEMÉSZET

Dr. Kádár Kitti

Dr. Kádár Kitti

FOGÁSZAT

Dr. Csüllög Péter

Dr. Csüllög Péter

SEBÉSZET NYÍREGYHÁZA, PROKTOLÓGIA NYÍREGYHÁZA

Dr. Kolozsi Péter

Dr. Kolozsi Péter

SEBÉSZET NYÍREGYHÁZA, PROKTOLÓGIA NYÍREGYHÁZA

Dr. Szántó Jenő

Dr. Szántó Jenő

FÜL-ORR-GÉGÉSZET

Dr. Zákány József

Dr. Zákány József

NŐGYÓGYÁSZAT

Dr. Asztalos László

Dr. Asztalos László

ANESZTEZIOLÓGIA

Dr. Szűcs Attila

Dr. Szűcs Attila

PLASZTIKAI SEBÉSZET NYÍREGYHÁZA, FÜL-ORR-GÉGÉSZET

Dr. Benkő Katalin

Dr. Benkő Katalin

BELGYÓGYÁSZAT, ENDOKRINOLÓGIA, DIABETOLÓGIA, CUKORBETEGSÉG KEZELÉSE

Kovács Norina

Kovács Norina

DIETETIKAI TANÁCSADÁS

Dr. Varga Zsolt

Dr. Varga Zsolt

SEBÉSZET NYÍREGYHÁZA, PROKTOLÓGIA NYÍREGYHÁZA

Dr. Bodnár Fruzsina

Dr. Bodnár Fruzsina

ÉRSEBÉSZET

Dr. Oszicsánszky Mihály

Dr. Oszicsánszky Mihály

SEBÉSZET NYÍREGYHÁZA, PROKTOLÓGIA NYÍREGYHÁZA

Dr. Ősze János

Dr. Ősze János

NEUROLÓGIA

Dr. Oláh Zsolt

Dr. Oláh Zsolt

ANESZTEZIOLÓGIA

Dr. Turcsányi István

Dr. Turcsányi István

ORTOPÉDIA NYÍREGYHÁZA, KÉZSEBÉSZET

Dr. Rozgonyi Viktor

Dr. Rozgonyi Viktor

ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA, RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA

Dr. Halász Alexandra

Dr. Halász Alexandra

REUMATOLÓGIA

Dr. Papp Enikő

Dr. Papp Enikő

ANESZTEZIOLÓGIA

Dr. Szabó Valéria

Dr. Szabó Valéria

ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA, RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA

Dr. Mezei Klára

Dr. Mezei Klára

ONKOLÓGIA

Dr. Madai Ildikó

Dr. Madai Ildikó

TÜDŐGYÓGYÁSZAT - PULMONOLÓGIA, ONKOLÓGIA

Dr. Krafcsik István

Dr. Krafcsik István

FOGÁSZAT, SZÁJSEBÉSZET

Dr. Ráczkevi Éva

Dr. Ráczkevi Éva

FÜL-ORR-GÉGÉSZET

Dr. Izsák Erika

Dr. Izsák Erika

BELGYÓGYÁSZAT

Dr. Fadgyas Fanny

Dr. Fadgyas Fanny

FOGÁSZAT, SZÁJSEBÉSZET

Dr. Kósa Éva

Dr. Kósa Éva

FOGÁSZAT, FOGSZABÁLYOZÁS

Dr. Herczeg Gabriella

Dr. Herczeg Gabriella

BELGYÓGYÁSZAT, NEFROLÓGIA

Dr. Barta Nelli

Dr. Barta Nelli

GYERMEKGYÓGYÁSZAT

Dr. Boros Péter

Dr. Boros Péter

ÉRSEBÉSZET

Dr. Dékmár Katalin

Dr. Dékmár Katalin

MAMMOGRÁFIA - KOMPLEX EMLŐDIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA, ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA NYÍREGYHÁZA

Dr. Kukuly Alla

Dr. Kukuly Alla

TÜDŐGYÓGYÁSZAT - PULMONOLÓGIA

Dr. Malhazjan Armen

Dr. Malhazjan Armen

ANESZTEZIOLÓGIA

Dr. Petróczy Ottó

Dr. Petróczy Ottó

NŐGYÓGYÁSZAT

Dr. Gulácsi Szilárd

Dr. Gulácsi Szilárd

SEBÉSZET NYÍREGYHÁZA

Dr. Fábián Antal

Dr. Fábián Antal

NŐGYÓGYÁSZAT, GENETIKAI ULTRAHANG

Dr. Moisza Sunita

Dr. Moisza Sunita

KARDIOLÓGIA

Dr. Baksa Nikoletta

Dr. Baksa Nikoletta

BŐRGYÓGYÁSZAT

Dr. Kovács Róbert

Dr. Kovács Róbert

NŐGYÓGYÁSZAT

Következő
Minden orvos minden orvos
Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (3457)