online időpontfoglalás

blog

Sokan hanyagolják el a szűrővizsgálatokat a koronavírus-járvány kezdete óta

EGYÉBEGYÉB 2022.09.28 F MEDICAL MAGÁNKLINIKA

Két éve tart a koronavírus-járvány, aminek következtében az emberek sajnos mellőzni kezdték a rendszeres szűrővizsgálatokat. A koronavírus előtti években ugyanis sokkal több páciens érkezett az évenkénti általános szűrővizsgálatokra.

Magyar kutatók tanulmánya szerint a járvány kitörésekor 68 százalékkal csökkent a mammográfiás vizsgálatok száma a korábban megszokotthoz képest. Júliustól szeptemberig, a lazítás idején visszaállt a normális szintre. Az 2020 őszétől 2021 tavaszáig tartó időszakban, a második és harmadik járványhullámban pedig 20-35 százalékkal maradt el a korábbitól.

Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy a páciensek már csak akkor érkeznek szakrendeléseinkre, amikor panaszuk van. Ha azonban időben felismerjük a betegséget, megkezdődhet a kezelés, így sokkal nagyobb az esély a gyógyulásra.

Kutatások szerint sok ember azért nem megy el szűrővizsgálatra, mert úgy érzik, hogy egészségesek, nincs semmilyen panaszuk. Nem szabad elfelejteni, hogy a súlyos betegségek egy része kezdetben semmilyen tünetet nem okoz és szűrés nélkül nem derül fény rá. Mások tudomást sem akarnak venni arról, hogy esetleg betegek lehetnek. Szoronganak a vizsgálattól és attól, hogy tudomást szereznek egy komoly betegségről.

 

 

Összegyűjtöttük azokat a szakterületeket, melyek látogatása szűrővizsgálati jelleggel javasolt:

 

Laborvizsgálatok

Évente célszerű egy teljes laboratóriumi vizsgálatot végeztetni, amibe a teljes vérkép, anyagcsere paraméterek, máj- és vesefunkció és a vizelet vizsgálata tartozik bele.

 

 

Nőgyógyászat

Az első méhnyakrákszűrést a szexuális élet kezdete után javasolt elvégeztetni, majd azt követően évente ismételni. A szűrővizsgálat nemcsak a daganatot, hanem a rákmegelőző állapotot is fel tudja ismerni, tehát rendszeres szűrés mellett a kóros elváltozás még időben felfedezhető. Az időben diagnosztizált méhnyakrák pedig jó eséllyel gyógyítható.

 

 

Mammográfia

A mammográfia vizsgálat 30 év feletti nők esetében évente egyszer javasolt. Azoknak, akik elhúzódó hormonterápián vesznek részt, évente egyszer ajánlatos elvégezni a vizsgálatot. 30 évesnél fiatalabb nők esetében az emlő ultrahang önmagában is megfelelő vizsgáló módszer. 

 

 

Urológia

A férfiaknak a herék vizsgálata, a prosztataszűrés ugyanolyan hangsúlyos lenne, mint a nők esetében az éves nőgyógyászati szűrővizsgálat. 40 éves kor felett ajánlott évente felkeresni az urológus szakorvost prosztataszűrés céljából. Ennél fiatalabb korban is ajánlott a rendszeres szűrés főleg, ha a családban már előfordult ilyen jellegű megbetegedés. 

 

 

Tüdőszűrés

A  tüdőszűréssel a TBC-t és egyéb tüdőbetegségeket lehetséges kiszűrni, de a vizsgálatot végző szakember képet kap a szív és a nagy erek állapotáról. Emellett a nagyobb méretű daganatos elváltozásokra is fény derülhet. 25 éves kor fölött minden évben meg kell jelennünk ezen a vizsgálaton.

 

 

Fogászat

A fogorvosi vizsgálat évente akkor is kifejezetten ajánlott, ha nem tapasztal semmi tünetet, látszólag teljesen egészségesek a fogai. Egy alapos fogorvosi vizsgálat során számos problémára fény derülhet, a lyukas fogakat időben tudják kezelni. A fogkő eltávolítás is kifejezetten fontos, hiszen ezzel megelőzhető a fogínysorvadás, ami a fogak elvesztéséhez vezethet.

 

 

Szemészet

A szemész szakorvost évente egy gyors, fájdalommentes vizsgálat keretében kell felkeresni, hogy megőrizzük a látásunkat és az esetleges romlást csökkentsük az által, hogy a megfelelő dioptriájú szemüveget viseljük.

 

 

Anyajegyszűrés

A rendszeres anyajegyszűrés azért fontos, mert így alaposan átvizsgálja a szakorvos az összes anyajegyet és a legkisebb elváltozást is ki tudja szűrni. Aki a rizikó csoportba tartozik, annak akár félévente is javasolni fogja a bőrgyógyász a vizsgálaton való megjelenést. Alapvetően évente szükséges részt venni a vizsgálaton nemtől és kortól függetlenül.

 

 

Belgyógyászat

Életkor tekintetében ez a legváltozóbb, hiszen a belgyógyászati vizsgálatok a legszerteágazóbbak. Az általános belgyógyászati kivizsgálások közé tartozik a vérnyomás, pulzusszám, vércukorszint mérése, az EKG, a has, a végtagok vizsgálata, vér- és vizeletvizsgálat. Az alapvető fontosságú szűrővizsgálati eredmények ismeretében (pl. labor, ultrahang, tüdőszűrés, a nőgyógyászati rákszűrés, az EKG vizsgálatok), a kórtörténet és a fizikális vizsgálatot követően a belgyógyász állapítja meg, hogy milyen gyógymódra van szükség.

 

 

Hasi és kismedencei ultrahang

A hasi és kismedencei ultrahang vizsgálatot célszerű évente panaszmentesen is elvégezni a máj, epeutak, epehólyag, hasnyálmirigy, lép, vesék és a hasi erek állapotának feltárásra érdekében, valamint a kismedencében elhelyezkedő női és férfi nemi szervek áttekintésére.

 

 

Gasztroenterológia

A vastagbél és végbél, valamint a gyomor megbetegedéseinek kimutatására szolgálnak az endoszkópos vizsgálatok (gyomor és végbéltükrözés) és a székletvér teszt, amit 45 éves kor felett két-három évente javasolt ismételni, 65 év felett viszont már évi szűrés szükséges.

 

 

Ezek mellet az önvizsgálatok is rendkívül fontosak, gondolunk itt az emlő, here vizsgálatra, valamint az anyajegyek változásának figyelésére. Nagyon fontos, ha bármilyen egészségügyi elváltozást tapasztalunk magunkon, ne várjunk, hanem forduljunk azonnal orvoshoz.

 

 

Az F MEDICAL Magánklinikán kiváló orvosokkal, nyugodt környezetben, gyors időpontokkal állunk rendelkezésére.

Időpontfoglalás a honlapunkon: https://medicall.cc/idopontfoglalas/fmedical/index vagy a 06 42 512 222-es telefonszámon lehetséges.

Fmedical
Nyitvatartás: H-P 7-21-ig TELEFONSZÁM: 06 42 512 222
útvonaltervezés
4.9 (9316)